Szabályzat

A versenyen bárki indulhat, akinek az egészségügyi állapota megfelelő a versenykiírásban szerepeltetett távok megtételére. Nevezni csak is kizárólag azok tudnak, akik elfogadják a versenyszabályzatot, amit a verseny teljes ideje alatt kötelező betartani. A szabályzat megszegése, azonnali kizárást von maga után. A rendezőség fenntartja a jogot, hogy a pálya adottságaiból fakadóan a nevezők számát korlátozza és akár a nevezési határidőn belül lezárja.

A rajtszámot a verseny napján személyi igazolvánnyal lehet átvenni. A rajtszámot másnak átadni tilos. A rajtszámot jól látható módon, a felsőruházaton elöl kell viselni.

A verseny ideje alatt a rendezőség értékmegőrzést nem vállal. Csomagok, értékek eltűnéséért felelősséget nem vállalunk.

A versenyen görkorcsolyával, biciklivel, kutyával futva nem lehet részt venni. (A kutyás futamokon, pedig kizárólag kutyával futók vehetnek részt).

Kerékpár használat a rendezőségnek megengedett.

A pályán a jobbra tarts elvet kell alkalmazni. A pálya elhagyása azonnali kizárást von maga után. A pályán előfordulhatnak fának a gyökérzete, levelek, faágak, gödrök melyekre nyomatékosan megkérünk minden résztvevőt, hogy figyeljen oda a balesetek elkerülése végett. A nevezési díj, biztosítást nem tartalmaz. Balesetekért a rendező felelőséget nem vállal.

Sportszerűtlen magatartás azonnali kizárással jár.

A nevező elfogadja, hogy a verseny ideje alatt képek/videók készüljenek, melyeket a rendező szabadon felhasználhat reklám tevékenységre. A képeken/videókon szereplők ellenszolgáltatásra nem jogosultak.

A változtatás jogát fenntartjuk.

Vis maior: A pálya egyes szakaszai módosulhatnak/törlésre kerülhetnek, illetve vis maior esetén a verseny törlése is előfordulhat. Ebben az esetben a nevezési díjat nem áll módunkba visszafizetni.

Felelősségi nyilatkozat: A nevező saját felelősége meggyőződnie arról, hogy az egészségügyi állapota megfelelő a versenyen való részvéthez, A rendező a versenyző egészségkárosodásáért, illetve egyéb káraiért kártérítésre nem kötelezhető.

A versenyző hozzájárul, hogy a regisztrációnál megadott adatokat a rendező tárolhassa, a rendezvényen felhasználhassa.

 

 

Kutyás Futamokra vonatkozó szabályok:


A versenyen részt vehet bármilyen fajtájú, legalább 1 éves, microchippel ellátott, érvényes veszettség elleni oltással rendelkező kutya. Agresszív, illetve tüzelő kutyával rajthoz állni tilos.
Kutyát kizárólag pórázon lehet tartani.
A kutyaürüléket minden esetben össze kell szedned, a pályán verseny közben is.

A kutyával szemben semmilyen fizikai kényszer nem alkalmazható.
Érvényes Állategészségügyi könyv bemutatása kötelező.
A szabályzat megszegése azonnali kizárással jár.